A legrangosabb nemzetközi eseményeknek járó szigorú biztonsági intézkedésekre lehet számítani az augusztus 28-án hétfőn kezdődő budapesti SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁG során. Vári Tibor, a vb biztonsági igazgatója arra kéri a Papp László Budapest Sportarénába látogató nézőket, hogy időben – legalább egy órával korábban – induljanak el a rendezvényre, mert a belépésnél szigorú ellenőrzésen kell átesni. Mindez nem ismeretlen a magyar szurkolók előtt, hiszen a nagy sikerű FINA vizes világbajnokság idején ugyanezt tapasztalhatták.




Az egy hetes judo világbajnokság valamennyi versenynapján érvényesek lesznek az előírások, amelyek közül néhányat érdemes kiemelni:

– tilos a rendezvény területére bármilyen palackos italt bevinni;
– a sérülésokozásra vagy hangkeltésre alkalmas eszközöket a bejáratnál elveszik, ha a néző vissza akarja kapni, őrzési díjat kell érte fizetnie;
– a hosszú program során nap közben el lehet majd hagyni a Sportaréna területét, de a visszatéréskor ugyanolyan szigorú vizsgálaton kell átesni, mint az első belépésnél, időben ezzel is számolni kell.

Vári Tibor hozzátette: a belépés meggyorsítását a szurkolók is tudják segíteni, ha a kapuknál mindent előre kipakolnak a zsebükből, nem visznek magukkal nagy csomagot, csak kisebb kézitáskát, és az esetleg kényelmetlenséggel járó eljárásra úgy tekintenek, hogy az saját biztonságukat is szoglálja.

A szigorú ellenőrzés a rendezőket és magukat a versenyzőket is érinti, ezért fontos, hogy az adott napon tatamira lépő sportolók már reggel nyolc órakor a csarnokhoz érkezzenek, az aznap nem szereplő sportolók pedig előre engedjék versenyzőtársaikat.

A SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁG várhatóan rekordokat dönt majd: előzetesen 138 ország több mint 800 versenyzője adta le nevezését. A programok hétfőtől szombatig délelőtt 10 órakor, vasárnap már 9 órakor kezdődnek.



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)