A második versenynapon még az elsőnél is több érmet szereztek a magyar judósok a győri EYOF-on, szerdán ugyanis mindhárom magyar dobogóra állhatott. Szeredás Botond nyakába aranyat akasztottak, vele készített interjút az utanpotlassport.hu.



Az EYOF judoversenyének első napján Feczkó Csanád, a másodikon Szeredás Botond diadalmaskodott. A Nippon Sport JC 60 kilogrammos versenyzője ipponnal nyert a döntőben, a négy perc letelte előtt 19 másodperccel vágta oda az osztrák Samuel Gassnert.

– Egész nap a nevedtől volt hangos a csarnok, eljutott hozzád a buzdítás?
– Hihetetlen érzés volt ilyen hangulatban versenyezni, nem gondoltam, hogy ekkora felhajtás lesz, de nagyon jólesett, és rengeteg pluszt adott, hogy mindenki nekem drukkolt. Ilyen körülmények között még sosem léptem tatamira.

– Milyen volt az EYOF mezőnye az ifjúsági Európa-bajnoksághoz képest?
– Voltak ismeretlen ellenfelek a mezőnyben, az Eb-ellenfelekből többet tudtam készülni. De úgy érzem, ez nem okozott gondot, éppen ellenkezőleg: nem azzal foglalkoztam, mi várhat rám, hanem csak a saját dolgomra koncentráltam.

– Kihajtottad magadat, melós mérkőzéseid voltak, a döntő különösen annak bizonyult. Honnan merítettél erőt a végén?
– Nagyon kemény volt a döntő, keveset pihenhettem az elődöntő után, ahol szintén sokat mentem előre. De úgy álltam a döntőhöz, hogy bármibe is kerül, végighajtom az egészet, nem adhatom fel a küzdelmet. Az ippon előtt láttam, hogy kevés idő van hátra, szerettem volna aktívnak tűnni, és bejött, amit kitaláltam.

– Hol helyezkedik el a pályafutásodban az EYOF-arany?
– Egyértelműen ez a csúcs, jelenleg ez a legjobb eredményem, de remélem, még sok szép érem követi a sorban.

– Még nincs vége a nyárnak, az Eb és az EYOF után jön az ifjúsági világbajnokság. Bírod a tempót?
– Nehéz és sűrű a program, ráment a nyaram a felkészülésre, de ha ránézek az aranyéremre, nem kérdés, hogy megérte-e. Most még nagyon fáradt vagyok, de kőkeményen dolgozom tovább, hogy készen álljak a vébére is.


Bronzlányok
Varga Brigitta (48 kg) és Özbas Szofi (52 kg) is a dobogó harmadik fokára állhatott fel, így már öt éremnél tartanak a magyar cselgáncsozók.
„Úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, már a pontszerző helyezésnek is örültem volna, így nagyon boldog vagyok, hogy be tudtam érni a harmadik helyre. Imádtam a szurkolótábort, nagyon jól esett a támogatásuk, nekik is részük van az éremben” – mondta Varga Brigitta.

„Teljesen más hangulata volt a versenynek, mintha külföldön lett volna, mivel itt mindenki szurkolt, és mindenki nekünk, magyaroknak. Sajnos, a negyeddöntőben akadt egy kis probléma, de a végére sikerült kijavítani. Sokat segített ebben az edzőm, Bíró Norbert. Az mindenképpen pozitívum, hogy a vereség után felálltam, és végigcsináltam a következő három meccset. Összességében örülök az éremnek” – tette hozzá Özbas Szofi.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Utanpotlassport.hu
Lakner Gábor írása
Fotó: EJU, Gabi Juan)