A BHSE 57 kilogrammos világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes sportolóját bár két műtét és hosszabb kihagyás hátráltatta, változatlanul a judót szereti a legjobban.



„Volt egy ínsérülésem, ami nem számít nagy problémának a judósok között, a bokám pedig nagyon gyorsan meggyógyult a műtét után. A térdem viszont már harmadszor igényelt beavatkozást, és sajnos nagyon lassan gyógyul. Azért próbálom nem elsiettetni a dolgokat, és úgy megerősíteni, hogy bírja a következő három évet, nehogy valami baj történjen” – hangsúlyozta a világbajnoki bronzérmes dzsúdós az MTI-nek nyilatkozva.

Elárulta, a tavalyi riói olimpia után csalódott volt, és a műtéteknek sem örült, de végül rájött, hogy még mindig ezt szereti a legjobban a világon, és ezt szeretné a továbbiakban is csinálni.

„Nagyon pozitívan állok a világbajnoksághoz és az edzésekhez. Az elmúlt időszakban megerősödtem abban, hogy hiányzott a versenyzés, az edzés, a teljesítés” – mondta.

Kifejtette, a kihagyás akkora motivációt, erőt adott neki, hogy még a korábbiaknál is nagyobb mentális és fizikai erőbedobással végzi az edzéseket és tudatosabban dzsúdózik. Mint mondta, a műtött jobb térde jelenleg hetven százalékos állapotban van, ám dolgozik rajta, hogy mielőbb újra teljes értékű legyen.

„Nem az a baj, hogy fáj, hanem hogy sokat sportoltam szalag nélkül. Annyira belém ivódott, hogy a bal lábamat terheljem, és a jobbat ne, hogy elcsúszott a súlypontom, emiatt elég nehéz visszaerősíteni” – hangsúlyozta Karakas Hedvig, aki a 2012-es londoni olimpián ötödik, míg a tavalyi, riói ötkarikás játékokon hetedik lett az 57 kilogrammos súlycsoportban.

 „Amikor nem koncentrálok arra, hogy egyenlően terheljem a két lábamat, akkor 80:20 arányban eltolódik a bal lábamra, ami nagyon gátolja, hogy vissza tudjon erősödni a jobb” – fejtette ki.



Az augusztus 28. és szeptember 3. között Budapesten sorra kerülő világbajnokságról elmondta, nem tűzött ki célokat, mert nem gondolja, hogy reálisan elvárhatna magától kiemelkedő teljesítményt.

„Egyszerre várom is, meg nem is, de azért inkább az előbbi, és ez jót jelent, nem érzem tehernek. Nagyon motivál, de ekkora kihagyás és két műtét után nem gondolnám, hogy reálisan elvárhatom magamtól az érmet. Viszont az edzések alapján nagyon bizakodóak vagyunk az edzőmmel, mert nem hogy nem vetett vissza a kihagyás, hanem még jobban megy a munka” – jelentette ki.

Kitért rá, a múlt héten ért véget egy kilencnapos törökországi edzőtáborozás, majd a hétvégén Németországban versenyzett.

„Fontos volt, hogy versenykörülmények között próbálhassam ki, milyen állapotban vagyok.”

Karakas Hedvig sportági nagykövetként tagja volt annak a küldöttségnek, amely hétfő este Rómában átvette a győri rendezésű 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángját. Elmondása szerint mindannyiuknak meghatározó élmény volt.

„Nagykövetnek lenni nagyon megtisztelő, hiszen a sportágamat képviselem. Előjöttek azok az élmények, amelyeket Olaszországban átéltem versenyzőként az EYOF-on – idézte fel a 2005-ös lignanói viadalt, amelyen harmadik lett. – Emlékszem még, hogy mit éreztem akkor, amikor a magyar csapat tagjaként kijöhettem egy ilyen európai versenyre. Előtte volt három héttel az ifi Európa-bajnokság Salzburgban, amit megnyertem. Ebben az időszakban jöttek elő bennem azok az érzések, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni, ekkor indult be a karrierem” – tette hozzá.

A július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye, amelyen tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek. A győri eseményre ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak. Magyarországot 152 sportoló képviseli, ami rekordnak számít.

„A fiataloknak, akik most indulnak majd, nagyon jó érzés lehet a részvétel. Számomra pedig nagyon jó dolog, hogy eljutottam idáig: két olimpián is részt vehettem, és eredményt is értem el. Jó látni, hogy van mögöttünk egy újabb generáció” – fogalmazott Karakas Hedvig.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Nemzetisport.hu)