Szigetvári Mercédesz aranyérmet nyert a junior Európa-kupa-sorozat Kaunasban megrendezett versenyén. A magyar küldöttség szerzett továbbá négy bronzérmet, és az éremtáblázat hetedik helyén zárt.




A litvániai Kaunasban rendezték meg a junior Európa-kupa-sorozat aktuális versenyét. Összesen 22 ország 319 versenyzője lépett tatamira, Magyarországot tizenkét versenyző – tíz fiú és két lány – képviselte. A kis létszámú csapat jó teljesített: egy aranyéremmel és négy bronzzal az éremtáblázat hetedik helyén zárt.

A győzelem Szigetvári Mercédesz nevéhez fűződik, vagyis a Mogyi-Bajai JC +78 kilogrammban érdekelt judósa tovább őrzi nagyszerű formáját. A közelmúltban a felnőtt Grand Slam-versenyen bronzérmet nyert, és az Eb-n az olimpiai bajnokot is legyőző 19 éves sportoló ezúttal három győzelem után állt fel a dobogó legfelső fokára. A másik magyar leány, a 44 kilogrammban versenyző Beringer Fatime ugyan harmadikként zárt, de mivel a súlycsoportban csak hárman indultak, nem osztották ki a bronzérmet.



A fiúk közül öten is küzdhettek a harmadik helyért, és négyen fel is állhattak a dobogóra. Az 55 kilogrammos Monori Dániel két ippongyőzelem után hasonlóképpen szenvedett vereséget az elődöntőben, végül az örmény Gaspar Hajrapetjan ellen nagy küzdelemben harcolta ki a bronzérmet. Mindkét versenyző elért egy-egy vazari értékű dobást, végül a magyar fiú ipponnal vetett véget a küzdelemnek.



Rögösebb útja volt a bronzéremig a 66 kilogrammos súlycsoport jóval népesebb mezőnyében Boros Bencének. A magyar fiatal két győzelem után szenvedett vereséget, majd a vigaszágon három párharcot is meg kell nyernie, hogy dobogóra állhasson. Két német ellenfelét is aranyponttal verte, a Sebastian Hockert elleni vazari értékű akció viszont bronzérmet ért.



A 81 kilogrammosok mezőnyében Rajkai Róbert három siker – köztük egy hosszabbításos győzelem – után az elődöntőben kapott ki egyetlen vazarival a belga Matthias Cassétól. A bronzmérkőzésen aztán javított: két, vazari értékű akcióval rukkolt elő, a fehérorosz Ivan Dubina csak eggyel, így Rajkai Róbert nyakába akasztották az érmet.




Waczulik Richárd a +100 kilogrammban három mérkőzéséből kettő megnyert, egyet elveszített, és mivel a vereség az elődöntőben következett be, így bronzéremmel zárt. Eggyel lejjebb, a 100 kilogrammban Árvai Péter ötvenszázalékos mérleggel, két győzelemmel és két vereséggel zárt az ötödik helyen. Az eredménysort Pongrácz Bence (60 kg) és Tóth Apor (90 kg) hetedik helye teszi teljessé. Gőz Roland, Kurtán Zsombor és Veres Márton (egyaránt 81 kg) helyezetlenül zárt.


JUNIOR EURÓPA-KUPA KAUNAS


FÉRFIAK

55 KG (17 induló)
1. Bauirzan Narbajev (kazah)
2. Damir Bolatbekov (kazah)
3. Dilsot Kalmatov (ukrán)
3. MONORI DÁNIEL (UTE)
5. Erik Harutyunyan (örmény)
5. Gaszpar Hajrapetyan (örmény)
7. Julien Debruycker (belga)
7. Dominik Roeder (német)

60 KG (30 induló)
1. Jorre Verstraeten (belga)
2. Szemen Kurtasov (orosz)
3. Aszim Mamejdov (ukrán)
3. Magzan Samsadin (kazah)
5. Naoufal Ez Zerrad (belga)
5. Szerhij Misalov (ukrán)
7. Ramazan Mamajev (kazah)
7. PONGRÁCZ BENCE (UTE)

66 KG (41 induló)
1. Oleh Ovcsarenko (ukrán)
2. Baujrzan Szagyngaliulj (kazah)
3. BOROS BENCE (Kaposvári JK)
3. Giorgi Cohonelidze (ukrán)
5. Sebastian Hofaecker (német)
5. Karo Marandjan (ukrán)
7. Yannick Van der Kolk (holland)
7. Twan Van der Werff (holland)

73 KG (35 induló)
1. Madijar Szembajev (kazah)
2. Hievor Manukjan (ukrán)
3. Emil Hennebach (német)
3. Kilian Ochs (német)
5. Kuan Barisz (kazah)
5. Angszarbek Gainullin (kazah)
7. Pawel Kurtyka (lengyel)
7. Viktor Sterpu (moldáv)

81 KG (36 induló)
1. Matthias Casse (belga)
2. Tim Gramkow (német)
3. Janosch Hunfeld (német)
3. RAJKAI RÓBERT (Százhalombatta VSE)
5. Ivan Dubina (fehérorosz)
5. Jan Reijntjens (holland)
7. Alekszandr Cserkai (ukrán)
7. Frederik Schreiber (német)
GŐZ ROLAND (KSI SE),
KURTÁN ZSOMBOR (Egri VSI) és
VERES MÁRTON (UTE) helyezetlen


90 KG (27 induló)
1. Vitalij Sepel (ukrán)
2. Mikita Matlasevszkij (ukrán)
3. Olekszij Babenko (ukrán)
3. Tim Schmidt (német)
5. Falk Petersilka (német)
5. Grigor Szahakjan (örmény)
7. Sebastian Oldak (lengyel)
7. TÓTH APOR (Miskolci VSC)

100 KG (12 induló)
1. Daniel Mukete (fehérorosz)
2. Daniel Zorn (német)
3. Dominik Majowski (lengyel)
3. Kacper Szczurowski (lengyel)
5. ÁRVAI PÉTER (Ceglédi VSC)
5. Viktor Driller (német)
7. Cailin Calder (brit)
7. Jeven Vehera (ukrán)

+100 KG (20 induló)
1. Jahor Kuharenka (fehérorosz)
2. Ignasz Mecajusz (litván)
3. WACZULIK RICHÁRD (UTE)
3. Szanzar Zaborov (kazah)
5. Vladiszlav Berezka (ukrán)
5. Krzysztof Zaleczny (lengyel)
7. Iljas Kalidolda (kazah)
7. Tanel Karro (észt)


NŐK

44 KG (3 induló)
1. Lois Petit (belga)
2. Anasztaszija Kutyerina (orosz)
BERINGER FATIME (Budaörsi SC) helyezetlen

48 KG (11 induló)
1. Sofia Petitto (olasz)
2. Amber Gersjes (holland)
3. Olivia Piechota (brit)
3. Galija Tinbajeva (kazah)
5. Akmaral Nuatbek (kazah)
5. Katyerina Szablijeva (ukrán)
7. Viktorija Murasko (litván)
7. Larisza Prohorova (orosz)

52 KG (15 induló)
1. Myriam Blavier (belga)
2. Klaudia Cieślik (lengyel)
3. Martina Castagnola (olasz)
3. Julie Kemmink (holland)
5. Dumitrita Olevcsi (moldáv)
5. Nurzamal Zarmanova (kazah)
7. Karina Bekere (lett)
7. Aiga Anita Berzina (lett)

57 KG (21 induló)
1. Larissa Van Krevel (holland)
2. Pauline Starke (német)
3. Mina Libeer (belga)
3. Jorien Visser (holland)
5. Ajda Karcsajeva (kazah)
5. Lesley Koorn (holland)
7. Uljana Minyenkova (fehérorosz)
7. Anna Surova (ukrán)

63 KG (25 induló)
1. Jessica Gorissen (holland)
2. Ida Eriksson (svéd)
3. Emilia Kanerva (finn)
3. Dena Pohl (német)
5. Selina Delen (belga)
5. Aniek Norder (holland)
7. Juliane Kreuter (német)
7. Mina Agneta Ricken (görög)

70 KG (23 induló)
1. Gabriella Willems (belga)
2. Hilde Jager (holland)
3. Amanda Hakansson (svéd)
3. Irina Hriascsevszka (ukrán)
5. Sophie Berger (belga)
5. Karolina Miller (lengyel)
7. Sophie Brendicke (német)
7. Darja Piskunova (litván)

78 KG (9 induló)
1. Christina Faber (német)
2. Darja Kancavaja (fehérorosz)
3. Marija Merkulova (ukrán)
3. Daria Tymann (lengyel)
5. Annika Karilaid (észt)
5. Akvile Titorenko (litván)
7. Migle Dudenaite (litván)
7. Oliwia Wozniak (lengyel)

+78 KG (4 induló)
1. SZIGETVÁRI MERCÉDESZ (Mogyi-Bajai JC)
2. Jusztina Kmieliauszkatye (litván)
3. Julia Swiatkiewicz (lengyel)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Utanpotlassport.hu
Fotó: EJU, Rolandas Vaizgela)