Bár a tavalyi, riói olimpián elért ötödik helyezés után elgondolkodott a folytatáson, a bakui Grand Slam-kupaversenyen nemrég ismét bizonyított, jelenleg pedig a hazai rendezésű, nyári világbajnokságra készül Ungvári Miklós, háromszoros Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes versenyző.
A vb után még számára is rejtély, hogy folytatja-e majd az élsportot. Elárulta: hamarosan nemcsak a tatamin, hanem a mozivásznon is láthatja majd a világ.
– Hogy jött az életébe a judo?
– Óvodás koromban és az általános iskola elején még néptáncoltam, de nem kötötte le annyira az energiáimat, amennyire azt anyukám vagy én szerettem volna. Mindig szerettem a karatés, küzdős filmeket: például Bruce Lee életét nagyon sokszor megnéztem. Akkor persze még fogalmam sem volt, mi az a judo. Majd visszatért Budapestről Ceglédre Bíró Tamás, az edzőm, és judotanfolyamot indított. Kilencéves voltam, mikor benéztem, és rögtön elájultam, hogy „te jó ég, kik ezek a nindzsák?” Azonnal éreztem, hogy én ezt akarom csinálni. Még akkor sem tudtam persze, hogy mi is a judo, milyen szabályrendszere van. Sőt elképzelhető, hogy ha akkor éppen egy karateedzésre mentem volna be, az ragad magával.
– Hogyan emlékszik vissza a Kecskeméten töltött éveire?
– 2001-ben mentem át Kecskemétre, mert akkoriban Cegléd nem volt olyan helyzetben, hogy szponzoráljon. Gyakorlatilag egy válaszút elé érkeztem, hogy mit is kezdjek az életemmel: a tanulást válasszam, vagy a sportot, de utóbbit akkor olyan szinten, hogy tényleg meg tudjak belőle élni. Tízen vagyunk testvérek, édesanyám nagyon nehezen tudta megteremteni, hogy évekig feljárjak keretedzésekre. Akkor még három-négyszáz forint volt egy vonatjegy, amelyet heti egy-kétszer nem tudott biztosítani, és akkor mondta, hogy ideje valamit kezdenem magammal. Kecskeméten volt egy üzletember, aki azóta nagyon kedves barátom, látott bennem fantáziát, és vállalta a szponzorálásomat. Úgy gondolom, meg is hozta a gyümölcsét, mert 2002-ben Európa-bajnokságot nyertem, amely megindította a pályafutásomat.
– Melyik eredményére a legbüszkébb?
– Talán az első Európa-bajnoki címemre, amelyet Mariborban szereztem. Egy óriási áttörés volt a karrieremben, gyakorlatilag ott indult el a sportpályafutásom, ott sikerült felnőnöm a nagyokhoz. Emlékszem, Kovács Antitól kérdeztem, hogy megnézhetem-e a bronzérmét. Erre viccesen mondta, hogy: „kicsi, neked ugyanez van, csak kicsit komolyabba”. Akkor tudatosult bennem, hogy tényleg Európa-bajnok vagyok felnőttben. Nagyon kedves emlék számomra. Emellett persze említhetném a 2012-es olimpiát is, amely a mai napig bennem van.
– Csalódott volt az olimpiai ezüst miatt?
– Nyerni mentem oda, és előtte úgy éreztem, hogy képes is vagyok rá. Hónapok teltek el, mire helyén tudtam kezelni az olimpiai ezüstérmet. Azóta azonban én is úgy tekintek rá, mint egy fehér aranyra, mint egy megnyert ezüstéremre, nem egy elveszített döntőre. Mindössze néhány sportág van, amelyben napról napra pofonokat adunk, kapunk. Nyilván a judóban azért is nehezebb kikapni, vagy elveszíteni azt a bizonyos döntőt, mert úgy jössz le a szőnyegről, hogy tényleg megvertek, kikaptál. Ezt nehezebb lenyelni és elfogadni. Szóval nehéz volt, de most már rádöbbentem, hogy hálás lehetek, mert ha nem is arany, de megvan az érem, amelyet még tizenkét éves koromban álmodtam meg.
– A tavalyi, riói olimpia után valóban elgondolkodott rajta, hogy folytassa-e az élsportot?
– Természetesen kicsit csalódott voltam, hiszen én lettem volna az első magyar judós, aki két olimpiai érmet is szerzett. Nem olyan egyszerű ugyanis ebben a sportágban érmet nyerni: nem hiába kellett 1992-től kezdve húsz évet várni, hogy ismét érmet szerezzünk. Azt gondoltam, be tudok jutni a döntőbe, nagy bravúr lett volna. Persze, szép hely az ötödik is, és nagyon sokan mondták utána, hogy szívesen cserélnének velem, de azért ilyenkor kicsit elkeseredik az ember, hiszen rengeteg volt a befektetett munka és energia. Azóta azonban új motiváció az idei, hazai világbajnokság, amely egy sportdiplomáciai siker is egyben. Két Európa-bajnokságot rendeztünk ugyanis, de vb-t még soha. Elhatároztam, hogy adok magamnak három hetet, és, ha vissza tudok állni közel abba az állapotba, amelyben az olimpia előtt voltam, akkor megcsinálom a vb-t. Az is lehet, hogy utána hazai közönség előtt köszönöm meg azt a rengeteg támogatást, amelyet kaptam, és elköszönök az élsporttól.
– Azóta eltelt az a három hét.
– A januári edzőtábor az ausztriai Mittersillben elég kemény volt. Persze, előtte, az olimpia után hónapokig nem volt kedvem komolyabban edzeni. Korábban is volt már részem csúcsterhelésben, de ott előfordult, hogy úgy éreztem, túlléptem minden határon. Volt, hogy annyira fájt mindenem, hogy nem tudtam eldönteni: üljek, álljak vagy feküdjek, mert egyik sem esett jól. Ilyen érzést eddig még nem nagyon tapasztaltam. Meg is fogalmazódott bennem, hogy ha így fog telni az összes nap, akkor nem igazán kérek belőle. Akkor adtam magamnak azt a bizonyos három hetet, és hála istennek, a második hét után már helyreálltak a dolgok. Még hiányzik a puzzle egy-két darabja, de úgy érzem, rendben vagyok.
– Valóban van rá esély, hogy végleg elhagyja a tatamit?
– Mindenre van esély, még arra is, hogy azt mondom, mégsem indulok a vb-n, de egy magyar világbajnokság szép lezárás lenne. Lehettem volna sikeresebb, de kevésbé sikeres is. Én elégedett vagyok. Semmiképpen nem szeretném addig kitolni a judót, hogy muszájból csináljam, és teherré váljon. Persze, ez az életem, nehéz elgondolni, hogy nincsenek a mindennapos edzések. Ha belegondolok, mi lesz utána, egyelőre még egy nagy űrt látok. Abban biztos vagyok, hogy az oktatás elnyerte a tetszésemet. A Nemzetközi Judo Szövetség elnöke, Marius Vizer felkért, hogy Indiában és Nepálban népszerűsítsem a sportágat. Majd jött a többi felkérés, például Angliából, hogy mutassam meg a saját technikáimat. Nyár elején pedig hivatalos vagyok a spanyolokhoz és a finnekhez. Az biztos, hogy nem tudom elképzelni judo nélkül a jövőmet, hiszen gyermekkorom óta kitölti az életemet.
– Legutóbb milyen megmérettetésen vett részt?
– Három hete Bakuban, a cselgáncsozók Világkupa-sorozatába tartozó Grand Slam-viadalon bronzérmet szereztem. Sajnos, a döntőbe jutásért kikaptam egy kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes japántól. Voltak technikai hiányosságok, de szerencsére nem azt éreztem, hogy nincs kedvem küzdeni. Jó érzés, hogy egy 17 évvel fiatalabb srácot le tudtam győzni a harmadik helyért vívott csatában. Igazolta számomra, hogy van még keresnivalóm a tatamin.
– Legközelebb milyen verseny várja?
– Április végén Varsóban lesz az Európa-bajnokság. Egy évben egyszer van, úgyhogy mindig nagy jelentőséggel bír számomra, bár az idei év csúcsa egyértelműen a hazai vb lesz. Remélem, jól fogok teljesíteni, bár őszintén szólva, valahogy soha nem bírtam a legjobb formámat hozni az Eb-ken, vb-ken, olimpiákon, de remélem, sikerül jó eredményt produkálnom, és vissza tudok adni valamit az edzőimnek a rengeteg belém fektetett munkájukért és energiájukért cserébe: dr. Katics Lászlónak és Bíró Tamásnak, akivel már lassan harminc éve koptatjuk egymást.
– Ez év januártól módosultak a judo szabályai. Mi a véleménye a változásokról?
– A legutóbbi versenyig nem éreztem a bőrömön a változásokat. Egy verseny után pedig nehéz ítéletet mondani, úgyhogy bízom benne, hogy jó lesz. Furcsa volt egy-két szabály: például, hogy mikor intés van, akkor is megyünk tovább, vagy hogy csak vazari és ippon van már. Hiányolom egy picit a kisebb értékű technikákat, hiszen egy-egy jukó is nagy jelentőséggel bírt. Van előnye és hátránya is. Ha engem dobnak, és csak egy vazarit kapok, még van esélyem behozni, akár két-három vazari után is. Azonban, ha én dobok kettő vazarit, és még nincs vége a küzdelemnek, akkor eszembe jut, hogy régen ezzel már nyertem volna.
– Mit tanácsol a kezdő judósoknak?
– A judo nemcsak a küzdelemről, hanem a fegyelemről és a tiszteletről is szól. Ha csak ezt tanulják meg a gyerekek, az élet bármely területén sokkal jobban megállják a helyüket. Aki ismeri a judót, tudja, hogy van egy mondásunk: „emelt fővel veszíteni, lehajtott fejjel nyerni”. Minél többet tudunk, olyanok vagyunk, akár a kalász: minél mélyebbre hajtja a fejét, annál több szem van benne.
– A judo mellett akadnak más sportok is, melyek közel állnak önhöz?
– Jégkorongozom, korcsolyázom, de jöhet a síelés vagy az extrém sportok is, és persze a lovaglás. Elárulok egy kis titkot: Jamie Foxx most éppen a fővárosban forgat, és már sikerült majdnem közvetlenül mellette lovagolnom, ugyanis kaptam egy statisztaszerepet az új Robin Hood-filmben. Egy jó barátom, ifjabb Juhász László kaszkadőr – akinek édesapja négyesfogathajtó-világbajnok – ajánlotta fel a lehetőséget, és nagyon élvezem. Már lovagoltunk Komáromban, a Monostori Erődnél, de Etyeken, a Korda Stúdióban is voltak már felvételek.
Ungvári Miklós főbb érmei
OLIMPIAI JÁTÉKOK:
2012, London: ezüst
VILÁGBAJNOKSÁG:
2005, Kairó: bronz
2007, Rio de Janeiro: bronz
2009, Rotterdam: bronz
EURÓPA-BAJNOKSÁG:
2002, Maribor: arany
2005, Rotterdam: ezüst
2008, Lisszabon: ezüst
2009, Tbiliszi: arany
2010, Bécs: ezüst
2011, Isztambul: arany
2014, Montpellier: bronz
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Baon.hu
Koós Kata írása
Fotó: Bús Csaba)
