Nincs megállás Ungvári Miklós számára. Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok judós mostanában szinte csak napokat tölt itthon, annyi külföldi meghívásnak kell eleget tennie.



A nemzetközi szövetség felkérésére a judót népszerűsíti, versenyez és edzőtáborokban készül az előtte álló megméretésekre. Az elmúlt hónapokban megfordult már Indiában, Nepálban, Franciaországban, Ausztriában, Angliában, Németországban, Thaiföldön, és Finnországba is csábítják.

„Valóban nem sokat vagyok itthon, mert rengeteg helyre hívnak, hogy megismertessem ezt a sportágat olyan országokban is, amelyekben talán még nem is hallottak róla – jegyezte meg Ungvári. – Így jutottam el Ázsia több vidékére, de Angliába is elutaztam, mert ott sem olyan fejlett a dzsúdó, mint Európa más részein.”


Persze még nemzetközi versenyeken is indul, s gőzerővel dolgozik, hogy minél jobb formába kerüljön.

„Eszem ágában sincs visszavonulni, hiszen remekül érzem magam – jegyezte meg a Rióban ötödik versenyző. – Idén is van miért küzdeni, a nyáron Budapesten lesz a vb, azt hiszem, ennél komolyabb motiváció nem is szükséges. Hazai közönség előtt mindig nagyobb élmény tatamira lépni, most pedig a világ legjobbjait fogadjuk.”


Budapesten lesz a vébé
Budapest rendezi az idei világbajnokságot augusztus 28-tól szeptember 3-ig. Eddig „csak” kontinensbajnokságot rendeztek a felnőttek mezőnyében hazánkban: 1981-ben Debrecenben, 2013-ban pedig Budapesten.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Blikk.hu
Szabó Endre írása)