A vak és gyengén látó sportolók világszövetsége (IBSA) négyévente tíz sportág részvételével Világjátékokat rendez. A következő tornára Dél-Koreában kerül sor 2015 májusában, a rendezvényen – amely egyben kvalifikációs világbajnokság is – a judo is szerepel majd. A helyszínen járt Bíró Norbert és Tardos János.




Az álló sor közepén a magyar küldöttek, Tardos János és Bíró Norbert


A koreai rendezők az összes résztvevő sportág képviselőit meghívták a versenyek helyszíneinek megtekintésére. A vak és gyengelátó judosportot Bíró Norbert IBSA judo elnök és Tardos János elnöki tanácsadó, a 2016-os riói paralimpia judo technikai delegátusa képviselte.

„A 2015-ös eseménynek az 1988-as szöuli olimpia létesítményei adnak otthont – számolt be a tapasztalatokról Bíró Norbert és Tardos János. – A szálloda, amely egyben a verseny főhadiszállása is lesz, nagyjából egy-másfél órányi közlekedésre van a reptértől, függően a forgalomtól. A tizenkilenc emeletes szálló, a Seoul Olympic Parktel a szöuli olimpiai park közepén található. A főhadiszálláson lesz a teljes adminisztráció, a mérlegelés, a technikai értekezlet, a bíró szeminárium és így tovább. A szállodában fitneszterem és szauna is működik, de fizetni kell érte, a szobákban elérhető wifit biztosítanak, amelyért ugyancsak fizetni kell. Az összes sportág versenyszínhelye a főhadiszállástól legfeljebb tíz perces buszútra található.

A szervezők biztosítanak további két szállót, amelyek árfekvése különböző, ezeket azonban még nem tudták megmutatni, így nem tudjuk milyen távolságra van a főhadiszállástól és a versenyszínhelyektől. A sportágak versenyszínhelyeit bemutatták. Sajnos a judotermet még nem láthattuk, a tervezett helyszín megfelelőnek tűnik, de teljes felújítás alatt áll. Az ígéretek szerint nyárig elkészülnek vele. A versenyszínhely kialakításához a helyi versenyigazgatónak átadtuk a szabályos versenyszínhely rajzát a megfelelő méretekkel ellátva. Nem készült el még a versenykiírás, amely pontosítja a verseny lebonyolítás részleteit, ezeket későbbre ígérik.”


Vak judo is szerepel a Baku 2015 programjában


Az első Európai Játékoknak Azerbajdzsán fővárosa, Baku ad otthont 2015 június 12. és 28. között. Az IBSA büszkén jelentheti be, hogy a vak és gyengénlátó sportolók szereplését beépítették a Baku 2015 programjába. „Ez egy csodálatos hír a paralimpiai sport számára, különösen a vak sport szempontjából – fogalmazott Jannie Hammershoi, az IBSA elnöke. – Ez egy komoly közeledés az IBSA (Vaksport Világszövetség), az IPC (Nemzetközi Paralimpiai Bizottság), valamint az EPC (Európai Paralimpiai Bizottság) között. Különösen hálásak vagyunk Patrick Hickeynek, az Európai Olimpiai Bizottság elnökének, hogy a kezdeményezést erőteljesen támogatta, illetve Mehriban Aliyevának, a bakui szervező bizottság elnökének.” A tervek szerint negyvenkilenc európai ország mintegy hatezer sportolója vesz majd részt a Baku 2015 programjain, a judo lesz az egyetlen paralimpiai sport, amely képviselteti magát az első Európai Játékokon.

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2014
Forrás: IBSA)