Gosztonyi Balázs bekerült a legjobb tizenkét bíró közé, így részt vesz majd a riói paralimpiai játékokon. Az athéni és pekingi paralimpián egy másik magyar szőnyegbíró, Tardos János vett részt. A szőnyegbíró mellett judóban Szabó Nikolett versenyzőként már kvalifikálta magát a 2016-os játékokra.
– Önnek milyen kapcsolata van a cselgánccsal, ezen belül a látássérültek judójával?
– Hatéves korom óta judózom – válaszolt Gosztonyi Balázs. – Manapság már csak heti egy alkalommal lépek a tatamira edzeni, de huszonöt éves koromig versenyszerűen űztem a sportot. Junior koromban a válogatottságig is eljutottam, azonban a felnőtt korcsoport már túl nagy falatnak bizonyult számomra a válogatott keretbe való bejutáshoz. Tizennyolc évesen, későbbi tanítómesterem, Tardos János javaslatára letettem a bírói vizsgát, és azóta is folyamatosan működöm bíróként. Hosszú évek során eljutottam a nemzetközi szintig. Először az európai, később a világlicencet is megszereztem, ami feltétele annak, hogy világbajnokságokon, olimpiákon is bíráskodhasson valaki.
Ebben a periódusban kapcsolódtam be a látássérültek judójába, amikor is Bíró Norbert, a látássérültek judo szakágvezetője felkért, hogy a magyarországi Európa-bajnokság bírói munkájával kapcsolatos teendőit fogjam össze. Azóta a látássérültek cselgáncs-megmérettetésein rendszeresen vezetek mérkőzéseket.
– A riói paralimpia egyik szőnyegbírója lehet, mit jelent ez a bírói karrierjében?
– A bírók, hasonlóan a versenyzőkhöz, törekednek arra, hogy rangosabbnál rangosabb tornákra, bajnokságokra kijuthassanak. Számunkra, ahogyan a sportolóknak, szintén az olimpia, illetve a paralimpia a legrangosabb esemény, amelyen részt vehetünk. Ezért óriási megtiszteltetés, hogy az említett olimpiai események egyikére delegálják az embert. Hosszú évek kitartó és áldozatos munkája van benne, meg persze a cselgáncs iránti lankadatlan lelkesedés. Ennek hiányában szerintem elképzelhetetlen, hogy valaki idáig eljusson. Büszkeséggel tölt el, hogy meghívást kaptam a paralimpiára, hiszen ezt csak négyévente rendezik, és csak tizenkét mérkőzésvezető juthat ki rá.
– Mit kellett ahhoz teljesítenie, hogy eljusson idáig?
– Munka, munka, munka. Mint ahogy korábban is említettem, nekünk bíróknak is komoly szűrőkön kell átesnünk, mielőtt eljutunk a legrangosabb világrendezvények egyikére. Versenyről versenyre jól kell teljesíteni ahhoz, hogy a rangsorban előrébb juthassunk. Ez azért fontos, mert csak a világ legjobb bírói kerülhetnek be a csapatba, top tizenkettő. Hétvégéről hétvégére utazunk versenyekre Magyarországon és szerte a világban. Szabadidőm jelentős részét a judo bíráskodás tölti ki. Ez több mint hobbi vagy hivatás. Ez szerelem. Akit egyszer „megfertőz” a cselgáncs szellemisége, az élete végéig nem tud szabadulni tőle.
– Hogyan készül a paralimpiára?
– Továbbra is versenyről versenyre járok. Most is éppen a szófiai European Openen, az ép judósok világkupa-sorozatának idei első európai állomásán vettem részt, a magyar csapat vezetőjeként. Fontos, hogy formában tartsuk magunkat, hiszen a versenyzők karrierje is múlhat egyetlen döntésünkön. Ezért törekszem mindig arra, hogy a legjobbamat nyújtsam. Néhány napja a felnőttek Magyar Kupáján és az ifjúsági korosztály válogatóversenyén voltam, a hétvégén pedig a juniorok idei első válogatóján fogok részt venni Budapesten, ezt követő héten pedig a prágai European Openen. Majd március első hetében, Németországban egy látássérültek számára rendezett megmérettetésen bíráskodom. És még sorolhatnám hosszú percekig az idei állomásokat. Elég sűrű a programom a következő időszakban. De kell is, mert csak így lehet a világszínvonalat tartani.
Fontos megemlíteni, hogy a judo az egyik, ha nem az egyetlen olyan sport, ahol a látássérült versenyzők ugyanolyan szabályok és körülmények között küzdenek, mint az ép társaik. Ezért nekünk, mérkőzésvezetőknek nem jelent különösebb nehézséget egyik vagy másik fajta rendezvényen bíráskodni. Tényleg csak hajszálnyi különbség van.
A legszembeötlőbb, hogy megfogásból kezdődik mindig a küzdelem. Véleményem szerint ez még inkább megnehezíti a versenyzők dolgát, hiszen az épek cselgáncsával ellentétben itt a küzdelem első pillanatától az utolsóig fogásban, fizikai kapcsolatban vannak egymással a mérkőzők. Le a kalappal a látássérültek előtt, hogy annak ellenére, hogy erősen korlátozottan vagy egyáltalán nem látnak, mégis ugyanúgy dolgoznak a szőnyegen, mint akik mindent látnak. Ha valaki belép egy mérkőzés helyszínére nézőként, kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy észrevegye: itt bizony látássérült versenyzők küzdenek.
– Most már biztos, hogy magyar bíró és magyar versenyző is lesz a riói paralimpia judoversenyein. Ez mit jelent?
– Ha megengedi, szeretném azért kijavítani a kérdését a sorrendiséget illetően. Mindig a versenyzők a legfontosabbak! Hiszen ők küzdenek, ők mutatják meg a világnak tudásuk legjavát. Róluk szól a show. Ha ők nem lennének, akkor a mi munkánkra sem lenne szükség. Mi bírók amolyan szürke eminenciásként tűnünk fel mellettük. Tanárom szerint az a jó bíró, akiről a mérkőzést követően az edzők, versenyzők sem tudják megmondani, hogy ki is volt a szőnyegen.
Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ne ismernének bennünket, hanem azt, hogyha mindig minden rendben van az ítéletek tekintetében, akkor mindenki a mérkőzéssel foglalkozik, és nem a vezetőjével. Szóval elsősorban szurkoljunk Nikiért, aki a világbajnokságon aratott diadalával megváltotta helyjegyét Rióba. Megpróbálok a magam részéről – mind szakmailag, mind emberileg – minden támogatást megadni neki, hogy a paralimpián is a dobogó legmagasabb fokára állhasson.
És hogy mit jelent bíróként idáig eljutni? Fantasztikus érzés. Büszke vagyok, hogy Tardos János után második magyarként mondhatom el magamról, kijutottam a paralimpiára. Ez óriási elismerés a szakma részéről is. Megerősít abban, hogy a hosszú évek munkája nem volt hiábavaló. Sőt! Egyszóval: szuper!
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Sportmindig.hu
Zanita írása)
