Váczi Anita és  Pap Bianka Marina paralimpikon, valamint Gergácz Enikő, paralimpikonokat segítő judós részesül 2015-ben a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram bruttó 800-800 ezer forintos támogatásában. A támogatás jóvoltából a sportolók biztos anyagi háttérrel készülhetnek a jövő évi riói paralimpiára.




Szabó László (balról), Gergácz Enikő, Hendrik Scheerlinck, Váczi Anita
és Papp Sándor, Papp Bianka Marina édesapja a díjátadó ünnepségen


A K&H Csoport, a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat pénzintézete immár kilenc éve támogatja a magyar paralimpiai mozgalmat, és egyénileg is segíti a sportolók felkészülését. A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram támogatásának sorsa idén is közönségszavazáson dőlt el – az egy hónapig tartó voksoláson a három kategória kilenc jelöltjére összesen 23 577 szavazat érkezett. A kategóriánként legtöbb szavazatot kapó sportolók fejenként bruttó 800 ezer forintos egyéni támogatásban részesülnek, amit négy hónapon keresztül, havi 200 ezer forintos ösztöndíj formájában kapnak meg.

Felnőtt kategóriában Váczi Anita kajak-kenus nyert, míg a reménység kategória fiatal, de nagy jövő előtt álló jelöltjei közül Pap Bianka Marina úszó kapta a legtöbb szavazatot. A paralimpikonok mellett három olyan ép sportolóra is lehetett voksolni, akik valamely paralimpikon társuk edzéseit, felkészülését segítik. Így a legtöbb szavazatot kapó Gergácz Enikő judós is részesül a K&H bruttó 800 ezer forintos támogatásában, aki Szabó Nikolett látássérült sportolóval edz nap mint nap.

„Az élsportolók elhivatottságát, eltökéltségét és kiváló teljesítményét követendő példának tartjuk, és tisztában vagyunk azzal, hogy a parasportolók egészséges társaiknál jóval kisebb figyelemben és támogatottságban részesülnek. Ezért álltunk 2006-ban a magyar paralimpiai mozgalom mellé, és segítjük egyénileg is a sportolókat abban, hogy biztos anyagi háttérrel tudjanak maradéktalanul a felkészülésre koncentrálni – mondta el Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. – Idén ismét két eltökélt és kiváló sportolót támogatunk, akik már meg is szerezték a kvótát a jövő évi riói paralimpiai játékokra. Gergácz Enikőnek pedig szintén hatalmas szerepe van abban, hogy Szabó Nikolett is ott lehet jövőre Rióban.”




A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogramban a K&H Visa Classic dombornyomott betéti kártyákkal történő vásárlások esetén, a Bank minden elköltött ezer forint után egy forintot különít el saját bevételéből a sportolók támogatására. Ezt az összeget ajánlotta most fel a K&H a három sportoló támogatására.

„A K&H támogatása nem pusztán a három nagyszerű sportembernek segít, hanem a teljes hazai parasportnak: minden sportolónk érzi, hogy ők fontosak, számítanak, hogy figyelnek rájuk – mondta el Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. – A riói paralimpiára készülő teljes magyar csapat mindent megtesz azért, hogy szereplésével büszkeségre adjon okot és példát állítson minden magyar elé. A felkészülés utolsó évében érkező támogatás természetesen könnyebbé teszi a sportolók munkáját, köszönet ezért a K&H-nak.”

A felnőtt kategória első helyét Váczi Anita 46,16 százalékkal szerezte meg. Anita egy 12 évvel ezelőtti szerencsétlen kimenetelű autóbaleset nyomán került kerekesszékbe. Sportolói pályafutása gyorsan ívelt felfelé, az idei évi milánói kvalifikációs versenyen kvótát szerzett a riói paralimpiára, ahol komoly esélye van az éremszerzésre.

Reménység kategóriában a szavazatok 50,62 százalékával nyert Pap Bianka Marina paralimpikon úszó, aki fiatal kora ellenére számos kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhet, több érmet is hazahozott a tavalyi Európa-bajnokságról, a riói kvalifikációs szintet pedig már öt számban megúszta, így a magyar válogatott egyik nagy reménysége.

Gergácz Enikő a segítő kategóriában a szavazatok 45,88 százalékával nyert. Enikő Szabó Nikolettel együtt készül a riói paralimpiára. Napi szinten segíti Nikolett felkészülését, és az erősítő edzéseket is együtt végzik. Saját korosztályában, az épek mezőnyében is négyszeres korosztályos bajnok, 2014-ben serdülő Európa-kupát nyert.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2015
Forrás: K&H)