Ma ünnepli ötvenegyedik születésnapját a japánok kétszeres olimpiai bajnok klasszisa, Szaito Hitosi. A háromszoros olimpiai bajnok japán Nomura Tadahiro mellett csupán kilenc judós mondhatja el magáról, hogy kétszer is állhatott az olimpiai dobogó legfelső fokán.


Ők kilencen: a holland Willem Ruska, az osztrák Peter Seisenbacher, a kínai Hszian Tong-mej, a francia David Douillet, a japán Tani Rioko, Ucsisiba Maszato, Tanimoto Ajumi, Ueno Maszae, no és
Szaito Hitosi.




Olimpiai negyeddöntő Szöulban az egyiptomi Rasvan ellen
 

A nehézsúlyú Szaito az 1984-es Los Angeles-i és az 1988-as szöuli olimpián is aranyérmet nyert. Az utóbbi siker értékét növeli, hogy Szaitóra óriási nyomás nehezedett, mert korábban valamennyi japán judós elvérzett a döntő felé vezető úton, csak tőle remélhettek aranyat a sportág őshazájában.

Az elődöntőben bírói döntéssel győzte le a dél-koreai Csót, majd a döntőben a német Stöhr ellen nyert, s ezzel megvédte olimpiai bajnoki címét.

Szaito nagy bánata, hogy legnagyobb ellenfele, a judo legenda Jamasita Jaszuhiro ellen nem tudott nyerni, mindig Jamasita győzött kettejük párharcában az össz-japán bajnokságon, a Kano-kupán vagy a japán egyetemi bajnokságon.

Az ünnepelt ma hetedik danos mester, aki igen jó barátságot ápol egykori nagy riválisával, Jamasita Jaszuhiróval.

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2012
Gombkötő Roland
Forrás: judoinside.com)