2017. október 09.

A nap videója: az első bajnokság az új ceglédi csarnokban

Özbas Szofi és Árvai Péter aranyat nyert a Ceglédi Judo Központban megrendezett első versenyen. A megmérettetésen több százan vettek részt, köztük a ceglédi szakosztály sportolói is. Mindenki a legjobb tudása szerint állt a tatamira.



A Magyar Judo Szövetség Bíró Bizottsága is részt vett a Ceglédi Judo Központban szervezett országos bajnokságon. Ez az alkalom azért is volt különleges, hiszen most először léphettek tatamira éles helyzetben a sportolók a ceglédi csarnokban. A város nevében Kónya Ágnes köszöntötte az edzőket, bírókat, a versenyzőket és a közönséget.



„Nagy örömünkre szolgál, hogy felépült és néminemű hisztéria keltés a vélt és valós problémák feltárása után ez a csarnok a funkciójának megfelelően működhet és az első hivatalos versenyét megrendezhetik Magyarországon judo sportágban.”

Az sem véletlen, hogy a Magyar Judo Szövetség a városban építette meg a csarnokot, hiszen Cegléd több évtizede judo központként funkcionál az országban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a szép eredményeket elért ceglédi sportolók.

„Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós, a feltörekvő Ungvári Attila és az országos bajnokságokon és nemzetközi versenyeken elért szép eredményekkel büszkélkedő versenyzőink.”

Most, hogy végre birtokba vehették a Judo Központot még jobban tudnak készülni az előttük álló versenyekre.

„Bíró Tamás, Bíró Sándor és Bíró Norbert edzők segítségével nagyon komoly munka folyik. Nagyon remélem, hogy a megszépült környezetben a sporthoz és a sportághoz méltó környezetben még jobb munkát, még sikeresebben és még eredményesebben tudják végrehajtani ezt a feladatot.”

A ceglédi sportolók közül aranyat nyert Özbas Szofi és Árvai Péter, ezüstöt Vég Zsombor, bronzérmet Klein Dorina és Száraz Lőrinc vehetett át.


Vannak ünnepeltjeink is mai napon: ma tizennyolc esztendős a magyar bajnoki bronzérmes Kis Eszter és ugyancsak tizennyolc az ifjúsági magyar bajnoki ezüstérmes Kis József. Isten éltesse őket!


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
)