Már csak pár napot kell aludni, és ismét nagy világversenynek ad otthont Budapest. A hétfőn kezdődő világbajnokságon pedig Nagy András, a Magyar Judo Szövetség sportigazgatója szerint a hazai közönség támogatásával szép eredményeket érhetnek el a mieink.




Az interjú megtekintéséhez: KLIKK IDE!


A szakember a csütörtöki Sportreggeli vendégeként elmondta, a versenyzők már a célegyenesbe fordultak, az utolsó napok pedig elsősorban arról szólnak, hogy a judósok hozzák a súlyukat és készüljenek a vasárnap esti mérlegelésre.

Már a nyitónapon szoríthatunk magyarokért a Papp László Sportarénában, hiszen Csernoviczki Éva és Szabó Csaba is tatamira lép hétfőn, majd a hét folyamán további tizenhat judósunk törekszik hazai pályán a lehető legjobb eredményre.

Nagy András elárulta, egy érem és egy pontszerző hely az elvárás a magyar csapattal szemben, de ő bízik abban, hogy ezt túlszárnyalják a mieink, akik között ott vannak a riói olimpikonok, de a fiatalok is megmutathatják tudásukat.

A sportigazgató üdvözölte, hogy Karakas Hedvig visszatér eredeti súlycsoportjához, az 57 kilogrammosok között indul, hiszen így a csapatversenyben is tudja vállalni a szereplést.

„Mindenkiben benne van, hogy a hazai közönség segítségével, plusz energiákkal elkapja a fonalat. Azt gondolom, hogy nagyon sokáig el tud menetelni mindenki. Bízzunk benne, hogy minél több mérkőzést tudunk nyerni, és minél több helyezést és érmet tudunk szerezni” – fogalmazott Nagy András.

Karakas mellett a csapat másik éremesélyese, Ungvári Miklós is súlycsoportot váltott. A ceglédi versenyző a londoni olimpián 66 kilogrammban lett ezüstérmes, Budapesten azonban 73-ban indul, de ez nem újdonság számára, hiszen ebben a súlycsoportban is szerzett már Eb-bronzot és a tavalyi ötkarikás játékokon is ötödikként végzett, ami a klasszisát mutatja, ráadásul rá mindig ösztönzőleg hat a hazai pálya.

Nagy András azt is elmondta, a zárónapon egy új versenyszám, a vegyes csapat is bemutatkozik a világbajnokságokon. Kiemelten készülnek a csapatok erre is, elvégre a szám Tokióban már szerepel az olimpia programjában. Három női (57, 70 és a +70 kg) és három férfi (73, 90 és a +90 kg) súlycsoportban mérik össze tudásukat a válogatottak, amelyek között a több győzelem, döntetlen esetén pedig a segédpontok döntenek.


A magyar csapat programja:

Augusztus 28.
női 48 kg: Csernoviczki Éva
férfi 60 kg: Szabó Csaba

Augusztus 29.
női 52 kg: Pupp Réka és Szabó Katinka

Augusztus 30.
férfi 73 kg: Ungvári Miklós

Augusztus 31.
női 63 kg: Karakas Hedvig
férfi 81kg: Csoknyai László és Ungvári Attila

Szeptember 1.
női 70 kg: Gercsák Szabina
női 78 kg: Erdélyi-Joó Abigél ás Salánki Evelin
férfi 90 kg: Tóth Krisztián

Szeptember 2.
női +78 kg: Kárpáti Emese és Szigetvári Mercédesz
férfi 100 kg: Cirjenics Miklós és Fogasy Gergő
férfi +100 kg: Bor Barna

Szeptember 3.
női és férfi csapatverseny


Van ünnepeltünk: ma negyvenegy esztendős a magyar bajnoki bronzérmes, junior ob-aranyérmes Csehi István. Isten éltesse őt!


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: M4Sport.hu)