2017. augusztus 09.

A Cselgáncs képpel-szóval című kiállításról

Lackfi János és Fabricius Anna kapcsolata közel harminc évre nyúlik vissza az időben, amikor a költő még nagyreményű ifjú sportolóként cselgáncsedzéseket tartott az akkor nyolcéves kislánynak. Évtizedekig nem látták egymást, majd néhány éve a fotóművész felkérte a költőt egyik kiállítása megnyitására.



Miután rájöttek, hogy sok mindenben hasonlóan látják a világot, közös játékba fogtak. Ennek eredménye a Cselgáncs képpel-szóval című kiállítás, amely szeptember 1-ig látható az V. kerületi Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Ahogyan a kiállítás címéből is következik, a művészi ágakon átnyúló játékot a közös múlt, a cselgáncs, vagyis a judo szellemisége és irányelvei ihlették. Ebből kiindulva az író és a fotós határaikat feszegetve próbálják egymást kicselezni, gáncsolni, csőbe húzni, különböző technikákkal ellenlépésre kényszeríteni. Érdeklődésünkre Lackfi János elárulta, az ötlet Fabricius Annáé, aki hasonló játékot gondolt ki kettejüknek, mint Lars von Trier Öt akadály című dokumentum játékfilmjéhez. Különböző feltételeket szabva Trier ötször rendeztette újra Jorgen Lethtel annak egyik, általa igen nagyra tartott filmjét. „Kicsit gonoszkodó, ugyanakkor roppant játékos, izgalmas és inspiráló feladat volt ez, amelyből aztán nagyszerű interpretációk születtek. Mi is erre törekedtünk” – mondta.

Fabricius Anna videómunkái mellett megrendezett fotográfiával foglalkozik, kompozícióit gyakran talált vagy kitalált szövegekkel egészíti ki. A PIM-kiállítás megnyitóján is beszélt arról, hogy munkáiban olyan szövegeket használ fel, amelyek nem konkrétan a képről mesélnek, hanem azon túlmutatva a képértelmezést gazdagítják. A kiállításhoz vezető játék első körében a fotós három feltételt küldött a költőnek. Arra volt kíváncsi, egykori edzője miként tudja érvényesíteni a szavak birodalmában mindazt, ami egy fotóművésznek szinte napi rutinnak számít. Mondjuk ábrázoljon prózában egy történetet három különböző nézőpontból, a szövegben jelenjen meg egy távoli, szívet tépő látvány, a monokróm színhasználat vagy a pontatlan látás és a részleges élesség problémája. Lackfi János megpróbált megfelelni a kritériumoknak, majd ő is elküldte egykori tanítványának a feltételeit. Például, hogy a képsorozat illusztráljon egy-egy szólást vagy közmondást, jelenjen meg rajta valamely emberi testrész, és a tapintáshoz is legyen köze.

„Az első kör után jött a többi, miután azt tapasztaltuk, hogy az egymásnak vetett gáncsok és cselek csak növelik önmagunkban a teljesítő erőt, az elszántságot és a kitartást. Mint a dzsúdóban, ami magyarul szelíd utat jelent: nem az erőről, hanem az egyensúlyról szól, arról, hogyan őrizzük meg, miközben próbálnak belőle kizökkenteni. És persze arról is, hogy fel kell tudni pattanni, ha az embert földhöz csapják” – fogalmazott Lackfi János. Ez látható a PIM falain is, ahol egymáshoz közel csoportosították azokat a fotókat és írásokat, amelyek egymást inspirálták, és ott olvashatók az egymásnak szabott feltételek is. A tárca, novellácska léptékű szövegek és a fotósorozatok a mindennapi apró mozzanatokra, a létezés örömteli és fájdalmas pillanataira fókuszálnak. Ebben is egymásra találtak az alkotók, hiszen „a kicsiben fellelni a nagyot” – mondja Lackfi – mindkettejük számára rokonszenves, a saját krédójukkal összecsengő felütés volt.

Lackfi János igyekezett változatos és izgalmas összképbe rántani a szövegeket, amelyek között hamisítatlan népi életkép, gyermeki nézőpontú és családterápiás írás, meg néhány kegyetlen és drámai történet is akad. Mint mondta, a kiállítás voltaképpen egy nyitott, a közönség figyelmét megragadni kívánó műhelyjáték, amelyben “a művészek nem távoli sóbálványok vagy köztéri szobrok, hanem eleven játékos figurák, akiknek a kezei között a mű folyamatosan alakul”. Mindenféle gondolatterelő, pszichologizáló szándék nélküli feltáró munka, amely kép és szöveg szerves összetartozására próbálja felhívni a figyelmet egy olyan korban, amikor az írásról egyre inkább a látványra terelődik a hangsúly. “Az írásokból emberi sorsok, küzdelmek bontakoznak ki, eleven, mindennapi sztorik formájában látjuk viszont köznapi küzdelmeinket” – fogalmazott a költő.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Nullahategy.hu
Fotó: Petofilive.hu)