Az orosz elnököt is meghívták az augusztus végén kezdődő budapesti judo-világbajnokságra. A szövetség elnöke szerint a vébé főleg a fiatal reménységek beépítéséről fog szólni.



2017 darab postagalambot engedtek el a Hősök terén a judokák múlt csütörtökön, mely az augusztusi judo-világbajnokság hírét vitte szerteszét az országban. Magyarországon korábban soha nem rendeztek felnőtt cselgáncsvébét.



„Az új generáció is épül be a válogatottba, itt 20 éves, 19 éves fiatalokról van szó, akik egyébként a tokiói olimpiát is megcélozták, de valószínűleg a 2024-es olimpiára fognak beérni. Tehát egy vegyes válogatottunk van, mondhatom így” – mondta Tóth László a Magyar Judo Szövetség elnöke.

A fiatal generáció tagjai mellett a veteránok sem hagyják ki a világbajnokságot: a 2012-es londoni olimpián ezüstérmes Ungvári Miklós jó szerepléssel szeretné megörvendeztetni a hazai szurkolókat.

„Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok a legfiatalabb versenyzők között, mindennek ellenére maximálisan próbálok felkészülni, próbálom magam odatenni, és hát hogyha már ott leszek, és bízom benne, hogy minél jobb formában leszek ott, akkor leszüretelni azt, amit tudok, és amit megérdemlek. […] Esetleg, ha netalántán kikapnék egy-egy mérkőzésen, akkor is emelt fővel távozni a szőnyegről, és feltett kézzel megköszönni a fantasztikus közönségnek, itt Budapesten, ahogy ezt a sportág tanította nekem” – nyilatkozta Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes judós.

A magyar cselgáncsnak utoljára 2005-ben volt világbajnoka Braun Ákos személyében.

Orbán Viktor miniszterelnök az eseményre meghívta a fekete öves judós orosz elnököt, Vlagyimir Putyint is, az augusztus 28 és szeptember 3-a között rendezendő judo-világbajnokságra.

Vannak ünnepeltjeik is ezen a napon, ma hatvanhárom az ifjúsági ob-bronzérmes Juhász László, ma huszonhét éves az ifjúsági Európa-bajnok Dávid Zsuzsa, ma huszonhárom az ifjúsági ob-bronzérmes Frank Arnold és ma tizenhét a kétszeres ifjúsági ob-ezüstérmes Mezei Bernát. Isten éltesse őket!


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Hirtv.hu)