Ma ünnepli huszonhetedik születésnapját az olimpiai ötödik helyezett, világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Karakas Hedvig. A BHSE 57 kilogrammos versenyzője Szolnokról indult, s az évek során megfordult a Miskolci VSC és az UTE csapatánál is.




Az egyik legszívesebben idézett győzelem: világbajnoki
bronzmeccs a későbbi olimpiai bajnok japán Macumoto ellen


Hédi a felnőtt világbajnoki bronz mellett a felnőtt Európa-bajnokságokon egy ezüst- és két bronzérmet jegyez, sőt junior világbajnoki és Európa-bajnoki címet, valamint ifjúsági Eb-elsőséget is magáénak tudhat. 2009-ben őt választották Európa legnagyobb judós ígéretének.



Az elmúlt két olimpián is pontszerző helyen végzett, Londonban és Rio de Janeiróban makacs lábsérülése ellenére is hősiesen szerepelt, 2012-ban az ötödik, 2016-ban a hetedik helyen végzett az 57 kilogrammos súlycsoportban.



Az IJF World Tour állomásain már tizenhat éremnél jár, négy ezüst- és tizenegy bronzérem mellett találunk egy aranyat is, 2014-ben az asztanai Grand Prix-n állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Isten éltesse őt sokáig!


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)