A judoshop.hu ezúttal az Atomerőmű SE 81 kilogrammos kiválóságának, Csoknyai Lászlónak tett fel pár kérdést, amelyben a közelgő esküvőjéről is szó esett.



– Augusztusban a budapesti világbajnokságon ötödik helyet szereztél, amihez szívből gratulálunk. A vébé után tudtál azért pihenni valamennyit?
– Körülbelül egy hét pihenőm volt, ami leginkább az esküvői előkészületekkel telt el, hiszen november 25-én kimondjuk a boldogító igent Kittivel. Tavaly december 26-án kértem meg barátnőm kezét. Akkor még csak egy éve voltunk együtt, de úgy éreztem, hogy megértem már az elköteleződésre és az érzéseink is nagyon erősek egymás iránt.

– Ha jól tudjuk, akkor valóban egy Kinder tojásba rejtetted el a gyűrűt?
– Igen, Kittinek nagy kedvence a Kinder tojás és mikor oda adtam, azon nyomban ki is bontotta, hogy megeszi, de meglepődött mikor észrevette, hogy egy kicsit átvan alakítva, amit édesanyám segítségével készítettünk el.

– Mekkora lesz a násznép a lagzin?
– Relatívan nagy esküvőnk lesz. A násznép csaknem százharminc fős lesz, hiszen nekem is és a menyasszonyomnak is nagy a családja.

– Vannak konkrét terveitek az esküvő után?
– Igen. Tervben van a baba is, de egyelőre nem görcsölünk rá.

– Idei tervek a judóban?
– Az, hogy idén még milyen versenyeken veszek részt, azt még pontosan nem tudom, majd edzőmmel Hangyási Laci bácsival még egyeztetünk. Idén még ligázom az osztrák csapattal, de ami biztos, hogy az év elején rendezett felnőtt országos bajnokságon nagyon szeretnék részt venni.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Judoshop.hu)


Támogatóink

Atomerőmű SE

Vezetőedző:
Hangyási László Botond


Edző:
Bor Barna
Braun Ákos
Csoknyai László
Dobai Krecht László
Kanczler István
Keszthelyi László
Péri Balázs

Honlap:
www.ase.hu





Központi edzőterem címe:
Paks, Barátság utca 3.