Az Atomerőmű SE judósai három helyszínen edzenek, a központi termük a Barátság útján található, ahol a felnőttek mellett a legtehetségesebb serdülő, ifjúsági és junior versenyzők is helyet követelnek a nem túl tágas dojóban.




A Barátság úti terem eredetileg a katonaság építő századának oktatási kabinetjeként működött, innen örökölték meg a paksi judósok, akik Kovács Antal 1993-as világbajnoki győzelme után vették birtokba az épületet, és azóta is itt készülnek. Az átalakítások során az öltözők és a judoterem mellett kialakítottak egy mini kondicionáló termet is, amely ma már leginkább – helyhiány miatt – szertárként funkcionál, sőt egy szauna is a sportolók rendelkezésére áll.




A judoterem egy máig korszerű, rugós tatamit kapott, amelynek prototípusa Franciaországból lett importálva, és a terem méreteihez szabva került beépítésre. A precízen összerakott helyiség a létszám folyamatos bővülésével már igencsak szűkösnek bizonyul, ráadásul adottságai sem a legjobbak – egy normál magasságú kötélmászást például nem tudnak végrehajtani a sportolók –, így az egyesületnél már nagyon várják, hogy a létesítményfejlesztés hozzájuk is elérjen. Ígéretük van, amelyre türelmesen várnak, mindaddig pedig töretlenül készülnek a soron következő megmérettetésekre.






Az Óvárosban lévő Bezerédj István Általános Iskolában már 1985-ben elindult a judo oktatás, amely jelenleg is a tanterv részét képzi. A testnevelés órák keretében Kanczler István avatja be a diákokat a judo összetett, ám igen szép világába. Délutánonként ugyancsak Kanczler István, valamint kollégája, Péri Balázs tart csoportos foglalkozásokat a fiataloknak.




A harmadik helyszínen, az Újvárosban található egykori katonai iskolában, az úgynevezett Barakkban Dobai Krecht László és Péri Balázs tart edzéseket, és itt edz a paksi „öregfiúk” csapata is.






A felkészülésben külső állomások is szerepet kapnak, így szerdánként kora reggel az Atomerőmű Tanuszodájának két sávját is a judósok népesítik be, s az atlétikai pálya négyszáz méteres körében is gyakorta száguldoznak a judokák.




Három paksi férfi versenyző közül – Bor Barna, Csoknyai László, Cirjenics Miklós – kettő kvótája biztosnak vehető, ez pedig azt jelenti, hogy zsinórban már a hetedik olimpián szerepel ASE-versenyző. Ha az eredményességet is mellé tesszük, olimpiai és világbajnokot eddig más egyesület nem adott a magyar judónak. Mindez tehát jól mutatja, a kitűnő műhelymunka adott az Atomvárosban, a kedvezőbb körülmények pedig biztosan segíthetnék és tovább vihetnék a siker útján e remek csapatot.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Horváth György)



Támogatóink

Atomerőmű SE

Vezetőedző:
Hangyási László Botond


Edző:
Bor Barna
Braun Ákos
Csoknyai László
Dobai Krecht László
Kanczler István
Keszthelyi László
Péri Balázs

Honlap:
www.ase.hu





Központi edzőterem címe:
Paks, Barátság utca 3.